„Én is, mint sokan ébredéskor azt érzem, hogy nem aludtam eleget. Rögtön ezután eszembe jut, hogy nincs elég időm. Mindegy, hogy végül igaz-e vagy sem, a nincs elég gondolatok automatikusan merülnek fel, mielőtt eszünkbe jutna legalább végiggondolni, hogy valóban úgy van-e. Életünkben úgy telnek az órák és a napok, hogy folyvást azt halljuk, vagy éppen azt magyarázzuk, arról panaszkodunk, vagy azon aggódunk, hogy valami hiányzik. Még fel se ültünk ébredés után, még ki se keltünk az ágyból, de már kevesek vagyunk, máris lemaradtunk, és valami nem stimmel. És amikor éjjel ágyba kerülünk, magunkban egész litániát tudnánk felsorolni arról, hogy mi mindent nem kaptunk meg vagy nem intéztünk el aznap. Álmunkba is elkísérnek ezek a nyomasztó gondolatok, és ébredéskor már a hiány gondolata forog a fejünkben. (…) Ez a zsigereinkig hatoló hiányállapot, a lelkünk hiányállapota áll féltékenységünk, kapzsiságunk, előítéleteink és létproblémáink középpontjában.”
