Keskeny és csalóka út vezet a szexualitás és a lelkiség között. De az emberi lényeknek nincs más választásuk, és még az egyház sem tud visszatartani ettől a szent egyesüléstől.
Kultúránk nagyon kevés mély férfiassághoz vezető útmutatást kínál, és szinte egyáltalán nincsenek mentorok, akik ott jártak és visszatértek, hogy vezessenek bennünket.
A fiúk beavatását nagyon ritkán végzi az apjuk. Majdnem mindig egy másik kiválasztott férfi az, akinek be kell vezetnie a fiút a férfiéletbe. Az egyetlen megbízható vezető egy női lélekkel rendelkező férfi, aki egyesíti a bölcsességet és a harcot. Az ókori ember értette, hogy a férfinak, a fiúnak egyrészt el kell szakadnia a nőiségtől, másrészt vissza kell találnia oda.
A legtöbb kultúrában az ember nem születik férfinak, hanem idővel válik azzá. Az ősi kultúrák a férfiak serdülőkori és beavatási szertartásait sokkal fontosabbnak tekintették, mint a nőkét. Mintha a menstruáció és a gyerekszülés biológiai tapasztalata elég bölcsességet hozna a nőknek, így inkább a férfiakat teszik próbára, őket érik kihívások, őket korlátozzák, szigetelik el, éheztetik és terelgetik bele az érettségbe. E minta szinte mindenhol jelen van, kivételt csupán az utóbbi idők nyugati kultúrájában találhatunk. A cserkészet, a hittancsoportok és sportklubok próbálták ezt pótolni, bár kevés spirituális hatást értek el.
Történelmileg a program világos volt. A fiút el kellett különíteni a védelmező női energiáitól, rituális térbe kellett vezetni, ahol a lét újdonsága és a férfiasság szent élményként tapasztalható meg. A fiút rituálisan meg kellett sebezni, próbára tenni, tapasztalatot kellett szerezniük a férfiak közötti összetartásról és a törzsi értékekhez való hűségről.
A férfibeavatásnak keménynek, nehéznek, küzdelmesnek kell lennie, és általában együtt kell járnia a nem racionális szféra, a tudattalan, vagy ha úgy tetszik, a vadság alázatos megismerésével. Tulajdonképpen felkészíti őt a lelkiséggel való találkozásra.
A klasszikus „megváltástörténetekben” és mitikus utazásokban a férfiak általában a tudatosság több szintjén haladnak keresztül, az egyszerűtől az összetetten át a megvilágosodottig. Erről szól a zen mester tanítása is, aki arra biztat, hogy induljunk ki a józan ész válaszából, majd gondolkodjunk, tanuljunk, várjunk, küzdjünk és kutassunk, mintha minden tőlünk függene, és vissza fogunk jutni a józan ész válaszához, ám teljesen új módon, amely már egyáltalán nem felel meg a józan észnek. A belső élet abban segíti az embert, hogy a komoly nehézségeket is sértetlenül vészelje át. Egyszerűen magukba fordulnak, megtalálják transzcendens céljukat, és az összes igazságtalanság, ellentmondás és szenvedés kezelhetővé válik.
A hős általában nem jut el a megvilágosodásig anélkül, hogy ne kapna sebeket, ne élne meg csalódásokat és paradoxonokat. A sötétséggel és keserűséggel vívott küzdelem alakítja a férfilelket. A megvilágosodás inkább nem tudás, mint tudás, de leginkább kegyelem.
A hőst valami önmagán kívüli indítja a keresésre, kalandra, egyfajta transzcendens cél felé. Ez a megszólítás eredhet belülről, vagy valami külső példából, ill. körülményből, a leendő hőst azonban a Másság, a Misztérium, a Szentség csábítja.
Az utazás akkor folytatódik, amikor egy védelmező bukkan fel, aki segít, bátorít, erőt és irányítást nyújt a leendő hősnek. Az utat soha nem egyedül tesszük meg. Mindig van egy öreg bölcs, egy őrangyal, egy védőszent, egy apafigura, aki egyrészt megtanít az utazás irányára, másrészt figyelmeztet az útközben várható veszélyekre és akadályokra. Rendszerint a legyőzendő démonok és sárkányok sokan vannak, de irányt mutató szereplő csak egy van.
Ahhoz, hogy a férfi megszülethessen, a fiúnak meg kell halnia.
A valódi hős feladata az, hogy megtartsa lelkesedését, jókedvét, megőrizze szabadságát, felfedezze az örömet és szélesítse látókörét, miközben sárkányokat öl! Nincs helye a kicsinyességnek, türelmetlenségnek, önsajnálatnak, különben nem hős a hős.
Eddig egyetlen civilizáció sem maradt fenn, ha az öregek nem értették meg, hogy az ő feladatuk a lélek ajándékainak átadása a fiataloknak.
A férfienergia természetéből adódóan kifelé irányul, tárgyak alkotására és termelésére, hogy létrehozza, fenntartsa és megjavítsa az életet. A szexuális kifejezésmódban ez egy fallikus energia, mert a férfi egyik legfontosabb hajtóereje a szerelem és a gyermeknemzés.
