A hála felerősíti a pozitív érzelmeket. Ez azért fontos, mert kutatások bizonyítják, hogy a pozitív érzelmek hamar elhasználódnak. Olyan gyorsan alkalmazkodunk az életünk pozitív fordulataihoz, hogy egy új autót, egy új férjet vagy egy új cipőt hamar magától természetesnek veszünk, így az újdonság erejével a hozzájuk kapcsolódó pozitív érzelmek ereje is elhalványul. Ha viszont behozzuk a képbe a hálát, akkor elkezdjük hosszabb távon is értékelni ezeket a dolgokat és személyeket, és kevésbé tekintjük magától értetődőnek őket. Robert Emmons szerint ez a fajta hála lehetővé teszi azt is, hogy jobban kivegyük a részünket az életből és az élvezetekből: az életünk résztvevői leszünk, és nem csak a nézői.
A hála azonban nemcsak a pozitív érzelmeket erősíti fel, hanem blokkolja is a negatívokat. Olyan érzelmekről van szó, mint az irigység, a harag vagy a bánkódás, amelyek jó eséllyel hatástalanítják a boldogság érzését. Emmons szerint erre logikus magyarázat van, hiszen egy időben nem érezhetjük hálásnak és irigynek is magunkat, ez a két érzés ugyanis nem összeegyeztethető egymással, vagyis a hálánk jó eséllyel kioltja a negatív érzelmeinket.
A hála gyógyírt jelenthet a stressz ellen is. Egész pontosan a hálára kiélezett emberek könnyebben boldogulnak a traumák, a csapások és a szenvedések feldolgozásával. Emmons ezt azzal magyarázza, hogy a hála olyan perspektívát ad, amelyből könnyebb megérteni és feldolgozni az élet negatív eseményeit.
Ebbe a sorba tartozik az is, hogy a hála jót tesz az önértékelésnek. A szakember szerint ez ezért van így, mert ha hálásak vagyunk, akkor úgy érezzük, hogy valakinek fontosak voltunk – voltak, akik gondoskodtak rólunk, és segítettek bennünket, hogy eljussunk oda, ahol épp vagyunk. És ha felismerjük, hogy mások meglátták bennünk az értéket, akkor előbb-utóbb mi is meglátjuk magunkban.
Ha egy definícióval szeretnénk beazonosítani a hálát, akkor azt mondhatnánk, hogy egyet jelent a köszönettel, a velünk történő jó dolgok számbavételével, a felfigyeléssel az apró örömökre és mindenre, amit megkapunk. Kicsit olyan, mint ha úgy élnénk az életünket, hogy minden egy csoda lenne benne. Nem utolsó sorban pedig segít koncentrálni arra, amink van, ellentétben azzal, amink nincs.
Nem arról van szó, hogy azok, akik rendszeresen hálát adnak, már-már betegesen rózsaszínben látják a világot, mindössze annyit tesznek, hogy tudomásul veszik a jó dolgokat az életükben. Mert amúgy hajlamosak vagyunk ezeket maguktól értetődőnek venni.
A hála és az érzelmi, illetve fizikai jólét közötti összefüggéseket két amerikai pszichológus, a már említett Robert Emmons és Michael McCollough tárta fel egy nagyszabású, több száz ember részvételével zajló kísérletben. Az embereket három csoportba osztották, és mindegyiküktől azt kérték, hogy naponta vezessenek naplót. Az első csoportnak a nap eseményeiről kellett írni, függetlenül attól, hogy ezek pozitívak vagy negatívak voltak-e. A második csoportnak a kellemetlen eseményeket kellett feljegyeznie, míg a harmadik tagjainak azokat a dolgokat és eseményeket kellett listáznia, amelyekért hálát érzett. Az eredmények azt mutatták, hogy a hálálkodó csoportban lévő emberek éberebbek, lelkesebbek, határozottabbak, energikusabbak és optimistábbak voltak a naplóvezetés idején. Egyúttal kevesebb stresszt éltek meg, jobban aludtak, többet mozogtak, és nagyobb valószínűséggel segítettek másoknak. A pszichológusok a kísérlet alapján többek között arra jutottak, hogy a hálaadás kreatívabbá teszi az embereket, erősíti az immunrendszerüket és a társas kapcsolataikat is.
Hogy lehet megismerni a profi hálaadót? Gyakran hallhatunk a szájából olyat, hogy mennyire szerencsés, milyen jól jött ki a lépés, mennyire jó dolga van. Általában nem arra összpontosít, amije nincs, hanem annak örül, ami az övé. Minél inkább meglátja a jót, annál több jót lát maga körül.
Ha esetleg a rengeteg előny ellenére is nehezünkre esne köszönetet mondani, van pár módszer, ami közelebb vihet ehhez az áldásos gyakorlathoz. Elképzelhetjük például, hogy mindent elveszítünk, amit a magunkénak gondolunk, és amitől komfortos az életünk, legyen szó akár az otthonunkról, a képességeinkről, arról, hogy járunk, látunk, hallunk, ízlelünk. Aztán képzeljük el azt, hogy ezeket egyesével visszakapjuk, és gondoljunk bele egy köszönöm kíséretében, hogy milyen jó dolgunk van.
Ha viszont tényleg azt érezzük, hogy rosszul megy a sorunk, akkor is érdemes bevetni a hálaadás kártyát, és megkérdezni magunktól, hogy mi a jó abban a sok rosszban, amit történik velünk, és mit lehetne tanulni, hogyan lehetne hasznot húzni belőle. Válsághelyzetekben érdemes még jobban felpörgetni a köszönömöket, mert ahogy Emmons mondja, a hála egyfajta pszichológiai immunrendszerként szolgál, amely megvédhet minket, ha baj van. Azt Emmons is elismeri, hogy a hálaadás figyelmet és erőfeszítést követel, de azt állítja, hogy az egészségünkben és a boldogságszintünkben olyan minőségi változást hoz, amiért simán megéri.
A legkézenfekvőbb módszer azonban a sokat emlegetett hálanaplóírás, ami annyiból áll, hogy mindennap összeszedünk és leírunk egy tetszőleges számú listát – mondjuk három, öt vagy, ha már belejöttünk, akár tíz olyan dolgot is –, amiért hálásak vagyunk.
A szakemberek szerint azonban nem elég érezni a hálát, hanem érdemes ki is mutatni annak érdekében, hogy a jótékony hatásait kiaknázhassuk. A témában az amerikai Templeton Alapítvány készített a tavaly egy nagyszabású felmérést, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 90 százaléka állította magáról, hogy hálás a családjáért, 87 százalék pedig a barátaiért, mégis csak az 51 százalékuk gondolt erre napi szintén, és csak 48 százalék fejezte is ki a háláját rendszeresen valamilyen formában. Ez a feltűnő szakadék az érzés és a cselekvés között Robert Emmons szerint annak tudható be, hogy a kapcsolatainkban feltételezzük, hogy a másik tudja, hogyan érzünk, ezért nem is kell részleteznünk neki, hogy hálásak vagyunk. Másrészt a hála kifejezésével elismerjük azt a kötelezettséget is, hogy viszonoznunk kell azt, amit a másiktól kaptunk, és talán ezért is nehezünkre esik köszönetet mondani azoknak, akik igazán közel állnak hozzánk. Azokban a felszínesebb kapcsolatokban viszont, amelyekben nincsenek különösebb elvárások, könnyedén szórjuk a köszönömöket, gondoljunk csak a pincérre az étteremben vagy az eladóra a boltban.
forrás: http://vs.hu/magazin/osszes/adjon-halat-hogy-halat-adhat-1127#!s0
